A mostari Öreg Hid felrobbantásáról sok mendemonda jár a mostariak között. Az egyik leghíresebb történet szerint, amikor 1993-ban a horvátok megtámadták az addig szövetséges bosnyák erőket, Tudman és Milosevic egy titkos szerződés keretén belül megegyeztek, hogy egymás között felosztják Bosznia Hercegovinát és felszámolják a muszlim lakosságot. A horvátok a maguk feje szerint kettéosztották Mostart és a muzulmán lakosságot átüldözték a Neretva másik oldalára, majd 24 órán belül 12 ezer lövedéket dobtak le Mostar bosnyák felére. Felrobbantottak minden hidat, szétlőttek minden épületet. Ennek az esztelen pusztításnak esett áldozatul a mostari Öreg Híd, mert május 9-én egy horvát tank szétlőtte. A tűzparancsot Slobodan Prajlak horvát katonatiszt adta ki, akit e „hősi” tettéért kitüntettek. Azt azonban kevesen tudják, hogy a híd kilövését egy német tévétársaság stábja rendelte meg potom 40 000 márkáért. A szenzációvadász tévétársaság, amely egy vagyont keresett ezzel a felvétellel, később lebukott, mert a lövést a híd mindkét oldalán felvették.
A török házban
Mostar óvárosában, közvetlenül a Neretva partján található a Biscsevics ház, amely az egyik legszebb török emléke a városnak. Az olcsó belépő megfizetése után mi is megtekintettük az eredeti bútorokkal és használati tárgyakkal berendezett régi török házat. A nagyon szépen faragott ládák, asztalok, székek és szekrények mellett kerevetek, szőnyegek, képek, konyha és egy szövőszék örvendeztetik meg minden régiséget szerető ember szívét. Csodálatos lehetett ebben a házban lakni, az ablakból gyönyörű kilátás nyílik a Neretva völgyére.
Az udvaron és a konyhában unottan mászkáló teknősbékákat is láttunk. Bizonyára, akik itt laktak, szívesen tartottak teknősöket.
A bejáratnál vigyázat: le kell vetni a cipőt! Mohamedánok házába cipővel belépni halálos sértés.
Finom a pastirma
Mostar utcáin rábukkantam egy mészárszékre, ahol pastirmát, azaz szárított húst árusítottak. Ez a török specialitás a hódoltság ideje alatt az egész Balkánon elterjedt, különösen a románoknál (pastrama), csakhogy ők nem birka-, kecske- vagy marhahúsból készítik, hanem disznóhúsból, emiatt aztán közelről sem olyan jó.
Én a kecskehúsból készültet gondoltam kipróbálásra méltónak, remélem jó lesz majd a sör mellé, de akár önálló fogásként ,kenyérrel és zöldséggel is megteszi.
A pastirma mindig kedvelt élelmiszer volt a mohamedán étlapon, annál is inkább, mert bírta a szállítást és a meleget. Nemcsak nyersen, hanem főzve vagy sütve is lehet fogyasztani, ezért aztán a füge, datolya, rizs, sajt, olajbogyó mellett a karavánoknál igencsak bevált.
Kávézunk
Mármint Csuti és Kecske, mert jómagam teás vagyok. Valamikor ugyan nagy cappuccinós voltam, s amikor Japánban dolgoztam az étteremben, egy nap tizenhetet is megittam. Jó finom cappuccinót, amelynek gépi espressokávé az alapja, sok habbal, cukorral és fahéjjal. Hozzá croissant ettem. 17 cappuccino és 17 croissant nem is olyan rossz mérleg egy napra, de egy év után már nem bírtam tovább és inkább teás lettem.
A törökök sokáig inkább kávésak voltak, mint teásak, csupán Attatürk idejében változott meg a helyzet, amikor megdrágult a kávé és helyette behozták a grúz teát. Azóta a törökök teásak, de azért a kávé, a híres török kávé se merült feledésbe.
Tömörkény István könyvéből ezt tudjuk meg:
„Más felekezetek ellenben a kafanákban laknak. Kávéznak ész nélkül, mint mondani szokás. Az ilyen kurta világvégi török kávés minden vendégnek külön főzi meg a kávéját a vendég szeme láttára. Egy kanál kávéport, egy darab cukrot vet a kis rézedénybe, meg vizet tölt bele, a parázsra teszi, s mire felforrt az egész, kész a kávé: két krajcár egy porció. De csak a gazdag idegennek két krajcár, a bennszülött egy krajcárért issza. És a katona, akit Fran Josip aranypénzzel fizet, természetesen a gazdag idegenek közé van sorolva. Mintha csak angol turisták volnának Svájcban. Hát isszák is a kávét, dőzsölve benne. Megisznak fejenként tizet-tizet. Még mikor a csésze alján nem sok már a kávé, föl is rázogatják, hogy a kávépor valahogy ott ne maradjon. Az jó. Jó kedvet ád. Aki tíz ilyen kávét megivott, éppúgy dalol, fütyül, mintha bort ivott volna. Csak éppen nem tántorog."
A bosnyákok maguk is nagy kávésok, naponta sok „fekete levest” megisznak, de itt nem az Európában megszokott, vizes amerikai kávéra kell gondolni, hanem a bosanska kafára, a jó erős, zaccos, kemény törökös feketére.
Bosznia-Hercegovinában a kávékultúra még a török idők hagyománya, abból a korból, amikor jól éltek az oszmán birodalomban. Azóta sok változás történt a törököknél és a bosnyákoknál is, de Boszniában a kávé változatlanul a régi maradt.
Íme a törökös kávé receptje:
- a kávét és a porcukrot a rézedénybe tesszük
- hideg vízzel feltöltjük és összekavarjuk
- az edényt tűzre tesszük és felfőzzük a vizet
- a kávé felületén képződött habot egy kávéskanállal leszedjük és egyenletesen elosztjuk a kávéscsészékben
- a kávéhoz ezután egy kevés hideg vizet töltünk és ismét felforraljuk
- a képződött habot ismét szedjük le és tegyük a csészékbe
- ezután töltsük ki a kávét csészékbe.
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése